C6 kezdőlapnak | Kedvencekhez adom

Utazó

Bulgária III.

Ajánlom ismerőseimnek

C6 2007. április 25., szerda 18:33

A Fekete-tenger 378 km hosszan húzódik Bulgária partjainál, déli szakaszának három nevezetes, idegenforgalmi központnak is számító kikötővárosa van: Várna, Nesebar és Burgasz.

A Fekete-tenger középső partvidékét járva, máris egy másik híres üdülőhelyen találjuk magunkat, ez pedig nem más, mint az aranysárga, homokos stranddal rendelkező Napospart, ahol szállodák, éttermek, bárok, üzletek és kávéházak sora várja az idelátogatókat. Főként a családosok kedvelt úti célja, mert egyrészt sokféle programot kínál a gyermekeknek, másrészt a felnőttek is találnak kedvükre való szórakozási lehetőséget, mint például a folklórest, csónaktúra a Ropotamo folyón, de nagy népszerűségnek örvend a kétnapos isztambuli túra is.

Nem kell sokat utazni Naposparttól ahhoz, hogy egy igazán csodálatos félszigetre jussunk el, ahol felfedezhetjük az UNESCO Világörökség részét képező nemzeti emlékvárost, Neszebart. A nemzetközi fontossággal bíró üdülőhely középkori templomaival, jellegzetes építkezésével tulajdonképpen egyfajta szabadtéri kiállító-teremnek is tekinthető. Neszebar eredetileg 40 templommal rendelkezett, sajnos, már csak tíz látható eredeti szépségében, amelyek a bizánci építészet legértékesebb mementói. A templomokon kívül a Régészeti és a Néprajzi Múzeumban nyerhetünk bepillantást Neszebar múltjába, melyről még a török időkből származó szélmalom és a régi, kétszintes műemlékházak is tanúskodnak.

Végezetül pedig látogassunk el a harmadik jelentős kikötővárosba, a tagolt partvonalú Burgaszba. A déli partvidék idegenforgalmi központja a Burgasz-öböl partja és a Burgaszi-tavak között fekszik. A harmonikus hangulatot árasztó városban remek lehetőség nyílik a vásárlásra, és kiváló éttermekbe és kávéházakba térhet be az utazó. Burgaszban tett sétáink során betérhetünk különböző múzeumokba, a Szent Hacs örmény templomba, és nézelődhetünk, megpihenhetünk a Tengerészeti Parkban. Augusztusban részesei lehetünk a Nemzetközi Folklórfesztiválnak, júliusban és augusztusban a Burgaszi Vizi Zenei Fesztiválnak, áprilisban és szeptemberben pedig a színpompás Virágkiállításban gyönyörködhetünk.

A tengerpartok szerelmeseinek elmondjuk, hogy a strandok homokja gyakorta zöldes-barnás színű, a kikötőben málló hajóroncsok miatt - ettől függetlenül vízi biciklizésre és vízi csúzdázásra itt is van lehetőség - de a fürdőzésre vágyók inkább a közeli Szozopolt keressék fel. A görög alapítású, pompás tengerparttal rendelkező városka a csendesebb, kevésbé felkapott üdülőhelyek közé tartozik. Az északi területén az óváros található, kanyargó utcácskákkal és mesébe illő faházakkal, melyek közül 180 a Kulturális Minisztérium védelmét élvezi. A modern városrész a buszpályaudvartól délre helyezkedik el. A kisvárosban a Szozopoli Művészeti Galéria, valamint templomok és kápolnák kínálnak látnivalókat. A Szozopol közelében lévő Szent János-(Iván)szigetre is tehetünk hajókirándulást: itt egy nemzeti park, egy XIII. századi kolostorrom és egy 1884-ben épült világítótorony vár felfedezésre. A strandolni vágyók két hely közül is választhatnak, a Harmanite part a félsziget délkeleti oldalán, a városi strand pedig ugyanitt, de északabbra fekszik. Ezzel az utazás itt véget is ér, és kezdetét veheti egy felhőtlen nyaralás Bulgáriában!

<<

micha-negro